Hüvelyi szülés utáni regeneráció


A hüvelyi szülés komoly következményekkel jár a kismedencében lévő szervek működésére. A szülés során túlnyúlt, sérült izom és kötőszövetes rendszer kíméletet, védelmet és szakszerűen felépített regenerációs programot igényel. Minden nőnek szüksége van erre, tünetektől függetlenül, ha a későbbiekben szeretné megelőzni a kismedencét érintő komolyabb elváltozásokat, süllyedéseket, vizelettatási-, széklettartási-és szexuális zavarokat. A gyors felépülést segítő tréning nemzetközi szakmai ajánlásokra épül, a biztonságra, a fokozatosságra és a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. A szülést követően gyermekágyi torna javasolt, majd hat héttel a medencefenék és hasizom funkcionális vizsgálata következik. Az orvosi kontroll után történik az egyéni állapotfelmérés, erre épül a mozgásprogram, mely a személyes adottságokat és igényeket maximálisan figyelembe veszi. Három hónapig javasolt a regenerációs torna végzése, melynek során a hüvelyi szülés  következtében fellépő kötőszöveti és  funkciózavarokat javítjuk. A tréning elvégzését követően kezdhetők a nagyobb intenzitású edzések és sportok. A gyakorlatok betanítása ellenőrzés mellett történik és otthon is önállóan végrehajthatók. A tréning célja a szülés során meggyengült szervek erejének és funkcióinak visszaszerzése.

Mit tartalmaz az állapotfelmérés? A medencefenék funkcionális vizsgálatát és a hasizom vizsgálatát.

Medencefenék funkcionális vizsgálata:

  • gátmetszés hegének ellenőrzése, ezen oldali izomfunkció önálló vizsgálata
  • izomerő, hüvelyi szorítóerő mérése
  • állóképesség, gyorsaság, koordináció, lazítási képesség vizsgálata
  • záródási reflex ellenőrzése
  • érzőideg működés vizsgálata a kismedence területén
  • komolyabb sérülés esetén javaslat segédeszközök használatára

Hasizom vizsgálata:

  • hasizom szétnyílás mértéke
  • hasizom izomerő, tónus, mozgássztereotípia

Mit tartalmaz a regenerációs program?

  • egyénre szabott medencefenék tréning
  • hasizom regeneráló gyakorlatsor
  • a gyakorlatok alatti helyes légzéstechnika
  • hegkezelés (gátmetszés heg)
  • elektroterápia, otthoni elektroterápiás készülék használatának betanítása (ha nagyon gyenge, sérült a medencefenék, ha a gátmetszésből eredő izomerő csökkenés jelentős)
  • biofeedback tréning (ha a medencefenék izmai nehezen azonosíthatók, tudatosíthatók, vagy nem működnek)

Császármetszés utáni egyéni regeneráció


A császármetszés fokozott megterheléssel járó szülési mód. A hasfal megnyitása, a különböző kötőszöveti rétegek széthúzása, vágása a műtéti területen lévő hasizom működését korlátozza, nehezíti. A hasizom regeneráció jól felépített mozgásprogrammal és manuális technikák segítségével lehetséges. A medencefenék izomzatának működése is nagyon gyakran zavart szenved, a várandóság alatti igénybevétel, valamint a mélyhasizmom működésével való szoros kapcsolata miatt. Előfordulhat vizeletürítési, székletürítési zavar, de a szexuális élet is nehezített lehet a feszes medencefenék miatt. Mindezen okokból következik, hogy a császármetszésen átesett anyukák esetében is komplex regenerációs programot javaslok, melynek része a medencefékizom optimális működésének biztosítása.

Miből áll az állapotfelmérés?

  • hasizomműködés vizsgálata
  • hasizom szétnyílás (rectus diastasis) ellenőrzése
  • császármetszés hegének ellenőrzése
  • hasizmok kötőszövetes állományának vizsgálata
  • medencefenék funkcionális vizsgálata

Hogyan épül fel a regenerációs program?

  • ellenőrzés mellet betanított hasizom erősítő program
  • hegkezelés, hasizom kötőszöveti kezelése
  • medencefenék tréning ellenőrzés mellett
  • nyújtó, lazító, légző gyakorlatok, ezek összehangolása
  • állóképességi feladatokra javaslat
  • hónapról hónapra fokozatosan nehezedő és komplexebb gyakorlatsorok
  • biofeedback tréning(mélyhasizom, medencefenék)

Meddig tart a regeneráció?

A regeneráció ideje nagyon sok tényezőtől függ, mint pl. a várandóság előtti, alatti fizikai aktivitástól, a császármetszés módjától, esetleges összenövésektől, a hasizmok állapotától, az anya saját magára szánható idejének mennyiségétől. Pár hét és hónap után pontosabb becslés mondható, azonban nagy általánosságban a szoros ellenőrzés melletti gyógytornára 3 hónapig nagy valószínűség szerint szükség lesz. Utána fokozatosan közepes intenzitású fizikai aktivitás, sport kezdhető a regenerációs program kiegészítéseként. kb. egy év után várható a teljes szintű felépülés.

Csoportos szülés utáni regeneráció


Az egyéni állapotfelmérést követően, ha jók az izommozgások és biztonságosan önállóan is végzi az anyuka a kismedencei izommozgásokat, csoportos óra látogatása is ajánlott. Ennek keretében komplex gyakorlás történik, hasizom, medencefékizom erősítés, pontos kivitelezés felügyelettel, légzéstecnika, lazítási módszerek bevonásával. Az otthoni házi feladatokat színesítjük, fokozatosan nehezítjük. A találkozás és együttlét motiváló tényezőként hat, így fenttarható a folyamatos fejlődés.

Kisbabákkal is lehet érkezni, az előzőleg kismamatornán megismert társakkal találkozni, tapasztalatot cserélni.

Szülés utáni manuálterápia, fizio-tape


A szülés után a megnövekedett terhelés, hajolgatás, emelés, szoptatás miatt gyakoriak a gerincproblémák. Előfordulhat szeméremcsonti, keresztcsonti fájdalmak is, a szülés során fellazult ízületek túlmozgása miatt. A felsorolt problémákra gyors, hatékony gyógyszer menetes megoldást jelenthet a manuálterápia. A vizsgálatot követően a mozgásszervi diagnózisnak megfelelően finoman, kézzel kivitelezett mozdulatokkal történik a helyreállítás. Fizio-tape és otthon végzendő speciális feladatok segítik a stabilizációt és gyors gyógyulást.

Blog


Önkatéretezés és gyógyulás 20 évesen

Önkatéretezés és gyógyulás 20 évesen

  • 2019/11/02 15:02

Nem kell senkinek bizonygatni, milyen drámai változást hoz egy fiatal nő életében, ha állandó katétert kell viselnie, mert nem tudja  a vizeletét kiüríteni. Már maga a diagnózis felállítása sem volt könnyű, megtalálni azokat az orvosokat, akik partnerként kezelték: dr. Vecsei Anna urológus, dr. Oláh Orsolya nőgyógyász, dr. Kuti Andrea urológus hittek neki, és addig kutattak, míg logikus magyarázatot találtak a problémáira. Innen az út, legalábbis gyógytornász szemmel már könnyű volt :) de jöjjön a személyes beszámoló saját szavaival a kedves fiatal páciensünknek, ami kissé hosszú lesz, de érdemes végig olvasni, sok sok idő, vizsgálat, szó szerint testi és leki szenvedés útján jutott el a megoldáshoz. 

Gyógytornászként a Magyar Urológiai Társaság Kongresszusán, 2019 Eger

Gyógytornászként a Magyar Urológiai Társaság Kongresszusán, 2019 Eger

  • 2019/10/14 10:18

Részt venni egy orvosi kongresszuson több szempontból hasznos dolog. A legújabb kutatások, a témák szisztematikus feldolgozása, egy-egy terület specialistái, külföldi előadók biztosítják, hogy tudásunkat gyarapítsuk, kapcsolatokat építsünk. Az esti társasági és wellness programok pedig a kikapcsolódást, stressz levezetést és feltöltődést segítik.

Mit tehetünk, ha fájdalmas a szex szülés után?

Mit tehetünk, ha fájdalmas a szex szülés után?

  • 2019/08/09 14:14

Kevesen beszélnek róla, azonban több nőt érint, mint gondolnánk. Talán meglepődsz, ha azt javaslom, ha fájdalmas a szex, keress egy hegkezelésben és szülés utáni regenerációban járatos gyógytornászt! A 2019. áprilisában a szülés utáni életminőség kérdőív meglepő gyakoriságot mutat a szülés utáni fájdalmas szexuális élet tekintetében. 1000 nő válaszait feldolgozva a következő eredmények születtek:

összes blogbejegyzés